Big Man Band

Vissza

Weboldal: www.bigmanband.extra.hu/

1997 télvíz ideje. Megvalósulni készül egy régi álom, a PUB. A még el nem készült épületben egy kályha melege mellett gyakorol egy másik régi álom, a BAND. Az új generáció nem tud gitározni, dobolni stb. Technology korszak. Már senki nem emlegeti a Hendrixet, Zeppelint és soha nem is hallott Laurie Andersenről vagy a Talking Headsről. Már túl vagyunk a társadalmi megvetésen ( a pártállam által tiltott nyugati kultúra), elszalasztott lehetőségeken : CITY ROCK, KGB, GAME & SUZY ,TOTAL CHAOS. Már meg voltak a kötelező hakni évek - nagy tapasztalat, durva iskola. Kell egy csapat! Leültünk, beszélgettünk, ittunk rá: Remélem, hogy ez már így is marad, mivel nagyon jó a csapat szellem. Azt játszunk, amit akarunk, ugyanis saját pénzünkből vettünk hangszereket. Nem befolyásolnak a trendi dolgok. Hisz olyanok vagyunk, mint mesében a Brémai muzsikusok. Van köztünk dagadt (én), pörgelábú, öreg, gebe, szépnek mondott (hihi), stb. De a rock and roll-ban minden lehetséges. Az új titánok között nem rúghatnánk labdába. De mi rock and roll-ban nőttünk fel. Az pedig örök. Ugyanúgy, mint a blues, a jazz. Senki nem kerülheti ki saját árnyékét .A BIG MAN BAND a férfikor egy olyan nagyszerű ajándéka, amiből a csapat egy tagja sem maradt volna ki szívesen. Elfogadjuk egymást tökéletlenségeinkkel, hibáinkkal együtt. Megbecsüljük egymás értékeit. Hisz ez csak ROCK AND ROLL - az életünk! Kár lenne elszabni

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.