Beneth

Vissza

Első demó anyagunk kapcsán szeretném pár sorban bemutatni a pécsi BENETH zenekart! Zenekarunk 1999 tavaszán alakult Pécsett, a maitól jócskán eltérő felállással. A frontemberi szerepet egy énekes-gitáros töltötte be és volt egy második gitáros is. Kb. egy évig dalokat írtunk, megtanultunk pár feldolgozást (F. Factory, Sepu., Obituary stb.) és próbáltunk - készültünk az első bemutatkozásra, melyre 2000-ben került sor. Ezt jó pár koncert követte és részt vettünk pár helyi fesztiválon is. Kezdettől fogva törekedtünk - a mindenkori hangszeres és zenei képességeinktől telhető - egyéni hangvételre és megközelítésre a DEATH METÁL keretein belül. Igyekeztünk megtalálni a zenekar stílusát, melyhez mindenki megpróbálta hozzátenni saját elképzeléseit. Az első felállással rögzítettünk ugyan egy demót, ezt azonban, szerény képességei miatt nem terjesztettük, még szűkebb körben sem. Az akkori felállásból mára csak ketten maradtunk: én - Brada János (bass) és Király Zoltán (dob). 2002-ben alakult át a zenekarunk tagsága, ekkor érkezett frontembernek Volcsányi "Voli" János, a gitárosi posztra, pedig Márton "Létra" Csaba. Lassan kezdtük megtalálni a zenekar saját hangját és a megszilárdult felállásnak köszönhetően elkezdődhetett az igazi munka. A régi dalokat részben elhagytuk, csak a legjobbak maradtak. A szöveget angolra fordítottuk és átdolgoztuk, a zene gyorsabb, zúzósabb lett. Bár maradtak a brutális DEATH METAL témák, de egyre inkább beépültek a BLACK METAL-os elemek úgy a zenébe, mint a szövegvilágba. 2003-ban álltunk neki első igazi demó anyagunknak, a pécsi FIDÓ SOUND stúdióban. A felvételeket azonban megszakítottuk, mert lehetőségünk nyílt részt venni a brazil IMPERIOUS MALEVOLANCE magyar turnéján a CHRISTIAN EPIDEMIC és a MALEDICTION társaságában. A koncertkörút után újult erővel még inkább összecsiszolódva fejeztük be a demót. Az anyagon hallható négy tétel közül a Do You Share a legrégebbi, ez még a kezdetek-kezdetén született. Bár a zene nagyjából ugyanaz maradt, a szöveg és annak előadásmódja alaposan megváltozott. Az előző felállással íródott a Stigmata és a When című számunk is, de Volcsányi János előadásában ma már ez is egész másképp fest. A Diatribes a demón hallható számok közül a legfrissebb, ezt már a mai felállással raktuk össze. Az anyag külcsínét, kiállását is nagyon fontosnak tartottuk. Lehetőségeinkhez képest mindent elkövettünk annak érdekében, hogy első látásra is tükrözze hozzáállásunkat és a műfaj iránti elhivatottságunkat. A demófelvételektől mostanáig eltelt időszakban is rengeteg koncerten felléptünk, mindenhová szívesen megyünk, ahol lehetőségünk nyílik a szereplésre. Készülnek az új dalok és jutott idő pár klasszikus feldolgozására is, melyek a DEATH-tõl a Zombie Ritual, és a CELTIC FROST-tól a Dethroned Emperor. Így ezek, kiegészülve a MAYHEM Deathcrush dalával zenekarunk tiszteletadásai a stílusalapító ősök előtt. Reméljük ez az anyagunk az első lépéseket jelentheti számunkra egy hosszabb úton. Akit érdekel, címünkön érdeklődhet a hanganyag után és ugyanitt várjuk a koncertmeghívásokat is.( beneth )

BENETH zenekar:

Király Zoltán – dob, Volcsányi "Voli" János: vokál, Brada János: bass, vokál, Márton "Létra" Csaba: gitárok. /www.dhost.info/firegarden/hun/megf/bio/beneth.htm/

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.