Balogh Kálmán

Vissza

Weboldal: www.balogh-kalman.fw.hu/

Napjaink egyik legismertebb cimbalmosa, aki sokat tett a cimbalom népszerűsítéséért. Szerte a világon muzsikált, nemcsak népzenészekkel, hanem szimfonikus és jazz zenekarokkal, kortárs együttesekkel. Mint népzenész kezdte pályafutását. Szinte valamennyi magyar autentikus zenét játszó együttessel muzsikált már. Többek között a Jánosi, Ökrös, Téka, Méta, Mákvirág, Muzsikás, Vízöntő, Zsarátnok, Vasmalom, Fonó és Üsztürü együttesekkel. Németországban több hónapig turnézott Kuti Sándorral és Budai Sándorral az André Heller által rendezett Magneten Cigány Show-val, aminek õ volt a zenei igazgatója is. A kortárs zene is hatással volt rá. Együtt muzsikált a Miskolci Új Zenei Műhellyel, a 180-as csoporttal, Márta Istvánnal. Muzsikált különböző jazz formációkkal is, mint például BDS Collection (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Dés László), Improvocation (Arnie Somogyi, Tony Lakatos), Quartett B (Borbély Mihály), Dresch Quartett, Archie Shepp, Vukán György, Lakatos Ágnes, Budapest Ragtime Band. Szerte a világban különböző szimfonikus zenekarokkal játszotta a Kodály Háry János szvittet. Többek között a brooklyni, a philadelphiai, a maiami, a tallini, és a madridi szimfonikusokkal. 1959-ben született Miskolcon. 11 éves korában ismerkedett meg a cimbalommal. Első tanára nagybátyja, Balogh Elemér volt. Később Szöllős Beatrix, majd a főiskolán Gerencsér Ferenc tanítványa volt. 1980-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző szakán, Cimbalom-szolfézs-énektanári diplomát szerzett. 2005 decemberében Artisjus-díjjal tüntették ki.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.