Balázs Elemér

Vissza

Balázs Elemér hat éves korában kezdett ismerkedni a dobokkal. 1988-ban már a budapesti Jazzkonzervatóriumon is túl volt. Tanárai között volt, a hazájában "Mr. Dobként" tisztelt Kovács Gyula. A még kamaszfejjel folytatott zongoratanulmányok mellett a magyar jazz élvonalának keresett dobosa volt, többek között Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula és Lakatos Ablakos Dezső partnereként. 1987-ben Oláh Kálmán zongoristával és Egri János bőgőssel hozta létre a kiemelkedő jelentőségű Trio Midnight formációt, amely ma már igen komoly nemzetközi elismertséggel büszkélkedhet. Balázs Elemér rendkívül aktív jazzmuzsikus, a trióval párhuzamosan számos zenekar (Test, Joy, No-spa, Creative Art Ensemble, Off Course stb.) tagjaként koncertezett és készített lemezfelvételeket. Több mint ötven lemezen hallható a játéka, tehetségén és szakmai felkészültségén túl nem mindennapi sokoldalúságát is bizonyítva. A jazz szinte valamennyi irányzatában otthonos, s ezáltal gyakran szerepel neves, sőt világhírű szólisták oldalán: Anette Lowman, Stepko Gutt, Zbigniew Namyslowski, Jukka Perko, Stephane Belmondo, Steve Houben, Lee Konitz, Art Farmer, Pat Metheny vagy Al Jarreau egyaránt a partnere volt. Részt vett számos nemzetközi jazzfesztiválon, egyebek közt Perugiában, Marciacban, Nürnbergben, Zürichben, Münchenben, Koppenhágában, Tallinban. Balázs Elemér szólókarrierje két főbb szakaszra osztható: triójával, illetve kvintettjével három lemezt készített, 1995-ben a Fly bird-öt, 1997-ben a My new wayt, majd a 2000-ben megjelenő Always that momentet (az Év Magyar Jazzlemeze - a Gramofon magazin szavazása alapján). Mindeközben, 2000-ben alakította meg a Balázs Elemér Groupot. A zenekarnak eddig három lemeze jelent meg. Az első, az Around the World (2002) különböző nemzetek muzsikáját szólaltatja meg, melyet Dresch Mihály lírai szépségű furulyaszólója, illetve az igen tehetséges örmény harmonikás, David Yengibarjan játéka kísér. A második, Our Worlds Beyond című albumot a szaxofonos jazz legenda, Charlie Mariano és Dés László játéka díszíti. 2004-ben jelent meg legújabb lemezük, Refracting sounds címmel. A Group egyéni hangzásvilágra törekszik, meghatározója a női és a férfi énekhang tökéletes kontrasztja. Zenéjükben etno alapú autentikus népdalok alkotnak érdekes egyveleget saját kompozíciókkal. A Balázs Elemér Group zenéje bármikor, bármilyen hangulatban élvezhető - tartják a kritikusok. Az egész egy nagy repülés, lebegés kábítószer nélkül. Magyarországon rendszeresen turnéznak, nagy fesztiválok állandó résztvevői. Nemzetközi porondon is letették névjegyüket; koncerteztek Berlinben, Hágában, Londonban, Bécsben rendkívül nagy sikerrel. Díjak: 2005 - Érdemkereszt kitüntetésben, előadóművész, jazz-dobos művészi tevékenységéért 2006. Artisjus díj- A Contemporary Gregorian az év könnyűzenei produkciója

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 16.