Balaton M. & K. Amatőr Művészeti Egyesület

Vissza

1977-ben Tengerdi Győző a balatonkeresztúri iskola ének tanára, az úttörő csapat vezetője, az iskolai énekkar mellett zenekar létrehozását határozta el. Először szinfónikus jellegű zenekarban gondolkodott, de ezt a Marcali Zeneiskola tanári karának szakirányultsága nem tudta biztosítani. Kollár Anikó zeneiskola igazgatóval úgy határoztak, hogy fúvós szakokra iratnak be gyerekeket. Az volt a cél, hogy viszonylag rövid időn belül Balatonkeresztúrnak és Marcalinak közös fúvószenekara legyen. Elkezdődött a tanulók kiválogatása és beiskolázása. Az első zeneiskolai növendékek Gál Zsuzsanna, Tóth János, Iglói Zsolt, ifj. Tengerdi Győző, és Tóth Edina voltak. A következő évben 30 - 40 keresztúri és marcali általános iskolás kezdett fúvós hangszeren zenét tanulni. A Zeneiskola nem tudott minden gyereknek hangszert kölcsönözni, ezért a balatonkeresztúri iskolások papír, rongy és vas gyűjtés pénzén hangszereket vettek. A Balatonmáriafürdői ÁFÉSZ és a Községi Tanács is vett hangszereket. Pápai István a marcali zeneiskola rézfúvóstanára kapta a megbízást, hogy a két község településének zenekarát vezesse. Ő hangszerelte és sokszorosította az előadásra szánt műveket. A külön szerepléseken Marcaliban Horváth Endre, Balatonkeresztúron Pápai István voltak a zenekar-vezetők.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.