Árpád Vezér Lovas és Íjász Egyesület

Vissza

Weboldal: www.arpadvezeregyesu.ingyenweb.hu/

Az egyesület 2002-ben alakult lovas és íjász alapító tagok részvételével, összesen 46 fővel, akik azt a célt tűzték maguk elé, hogy Baján és környékén a térséghez méltó lovas és íjász életet visszaállítják, újból létrehozzák, és azt fenntartják, ápolják. A vezetőség célja, hogy az egyesület mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály számára lehetőséget biztosítson a szervezett keretek között folyó szabadidős sportolásra, valamint a tehetséges fiatalok versenyeztetésére. Ezen felül fontos szerepet kap a hagyományteremtés és ~ őrzés, bemutatókon való részvétel, ezáltal a két sport széleskörű népszerűsítése, iskolák kérésére lovas és íjász programok szervezése. Az egyesület már a megalakulását követő 1. évben szervez versenyeket, egy országos minősítő pályaíjász, valamint egy területi fogathajtó versenyt. A további években pedig remélhetőleg a megrendezett versenyek és versenyzők száma csak növekedni fog, ezzel is öregbítve a térség hírnevét. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy az egyesület már most is több versenyszerűen sportoló tagot tudhat a magáénak. Távolabbi tervek között szerepel olyan fiatalokkal való foglalkoztatás elindítása, akiknek anyagi lehetőségei ezt nem teszik lehetővé, ennek megvalósítása azonban egyelőre a szükséges anyagi feltételek miatt még várat magára. Mindenképpen örömünkre szolgálna, ha a fogyatékkal élők és szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokat is bevonhatnánk az egyesület életébe. Mindenképpen élénk színfoltja lenne a diákok iskolai életének a vezetőség ama kezdeményezése, hogy az iskolai diáknapot, gyermeknapot az egyesület 5 és fél hektáros sporttelepén, érdekes bemutatókon való részvétellel, sportolással töltsék.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. szeptember 24.