Anti a Király

Vissza

Katona Antalnak hívnak, 1953. május 20-án születtem Bátán. Először is szeretném elmondani, hogy az "Anti a Király" név nem saját elnevezés. Előadásaim során a közönség soraiból kezdték bekiabálni, majd néhány előadás után lelkes közönségem már "Anti a Király" - ként emlegetett. Előttük tisztelegve, és Nekik köszönetet mondva lett ez a weblapom címe. Fontosnak tartom, hogy egy énekes ne csak énekeljen, hanem táncoljon is fellépésein, hiszen nem egyszerű feladat, ha valakinek egyedül kell több órán keresztül kitölteni egy színpadot, és lekötnie a közönség figyelmét. Mostanára több sikeres szabad és zárt téri előadáson vagyok túl, elmondhatom, hogy mindegyik közönségsikerrel végződött. Ha Ön, kedves látogató, bármilyen rendezvényt szervez, melyen énekes, táncos előadást is szeretne beiktatni, előzetes egyeztetés alapján szívesen állok rendelkezésére. Igény esetén beltéri előadásra hangtechnikai eszközöket biztosítani tudom.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. július 22.