Alba Regina Táncegyüttes

Vissza

Az Alba Regia Táncegyesület 1994-ben alakult 30 fővel, non-profit, kiemelkedően közhasznú civil szervezet. Az alapítók oktatókból, külső pártfogókból álltak, akik különböző korosztályokat képviseltek. Az egyesület jelenleg 28 rendes tagból és 500 fős pártoló tagságból áll. Az egyesület feladatának tekinti a különböző korosztályoknak tartandó néptáncfoglalkozások megszervezését és lebonyolítását az óvodás kortól a felnőtt korig. Továbbá célul tűzte ki a népi hagyományok ápolását, a néptánc és a népzenei értékek, a kulturális örökség felkutatását, valamint új értékek létrehozását. A Fejér Megyei Közgyűléssel kötött együttműködési megállapodás ( a Táncegyüttes és Fejér megye néphagyományának őrzése ) és támogatás, a Táncház kedvezményes használatával, valamint a Székesfehérvár Megyei Jogú Várossal kötött együttműködési megállapodás keretében (Fesztivál, Táncegyüttes), végzi tevékenységét a székesfehérvári Táncházban. Az egyesület egyik fő feladatául tűzte ki, hogy támogatja az Alba Regia Táncegyüttes tevékenységét, akik állandó közreműködői és segítőtársai az egyesület rendezvényeinek. A táncegyüttes támogatása érdekében, az egyesület az utánpótlás csoportok nevelése terén fejti ki tevékenységét. Akkreditált néptánc-oktatói tanfolyamaival segíti a táncpedagógusok képzését és továbbképzését. Az Alba Regia Táncegyüttest 55 évvel ezelőtt, 1949-ben alapították a néptáncot szerető elődök. Máig számos hazai és nemzetközi néptáncfesztiválon nyertek különböző díjakat, egyéni, kamara és együttesi kategóriákban. A csoport munkájának, éves tevékenységének és szakmai színvonalának ellenőrzése, értékelése érdekében részt vesz a hazai néptáncfesztiválokon, találkozókon, minősítő bemutatókon. Az Alba Regia Táncegyüttes legutóbb 2004. év májusában nyerte el a „Kiválóan minősült” együttesi címet. 1994-ben többek között elnyerték a hamburgi F.V.S. Alapítvány "Európa-díj a népművészetért" elismerő oklevelet is, amelyet nemzetközi kuratórium ítél oda minden évben. Az együttes jelenleg több mint 500 tagot számlál. Az óvodás kortól a 30 éves korosztályig 15 felmenő rendszerű csoport biztosítja az együttes utánpótlását, valamint a régi táncosokból megalakult Senior csoport is aktívan tevékenykedik. Műsoraikon szinte az egész magyar nyelvterület táncai, dalai, szokásai szerepelnek. Magyarországon kívül Európa valamennyi országában felléptek már, de jártak különböző fesztiválokon Észak-Afrikában, Kanadában, Kínában és Indiában is, ahol szintén nagy sikerrel szerepeltek. Az együttes rendszeresen fellép hazai és nemzetközi turisztikai kiállításokon, prezentációkon, ahol színvonalasan képviseli Magyarországot, Székesfehérvár várost és a régiót. Az egyesület tagja a Magyar Fesztivál Szövetségnek, a Magyarországi Folklór Szervezetnek, a Martin György Néptánc Szövetségnek, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek, továbbá a nemzetközileg elismert CID, IOV és a svájci székhelyű C.I.O.F.F. szervezeteknek. Az Alba Regia Táncegyesület által támogatott Alba Regia Táncegyüttes évek óta rendszeres műsoradója az Utazás Nemzetközi Turisztikai Kiállításnak - egyik alkalommal a hivatalos megnyitón is fellépett. Részt vettek a Fejér Megyei Prezentáción Bécsben a Magyar Nagykövetségen, és Svájcban - ahol Magyarország díszvendégként volt jelen -, országunk képviseletében az együttes nyitotta meg a turisztikai kiállítást. Felléptek a brüsszeli Európa Parlamentben a Közép-dunántúli Régió bemutatkozásán is, valamint az együttes Junior csoportja műsort adott a Hannoveri Világkiállítás magyar pavilonjában. Az egyesület pályázatokból, valamint tagdíjakból, támogatásokból, rendezvényszervezések bevételeiből tartja fent magát. Székhelye e székesfehérvári Táncház épülete.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.