Ádám és Rita

Vissza

Weboldal: www.adamritaswing.com/

Életemben először 1998-ban találkoztam a Boogie-woogie-val egy farsangi Táncklub alkalmával, ahová teljesen véletlenül csöppentem. Változatossága, vidámsága, improvizációs lehetőségei annyira magával ragadtak, hogy néhány nappal később már Komlóssy Péter óráján próbálgattam az alapokat. Az edzések, a lelkesedés és a sok buli végül eredményesnek bizonyult, mert ’99-ben meg is nyertük életünk első utánpótlás versenyét táncpartneremmel, Schreiber Rékával. Táncosként A dobogó legfelső fokára országos versenyen először 2001-ben állhattam Purger Hajnival. A Magyar Bajnoki címet már következő táncpartneremmel, Jóri Ritával szereztük meg 2002-ben. Rita akkor már a versenyzés mellett sok éve tanított, ő vett rá, hogy próbáljam ki én is. Annyira megtetszett, hogy később már saját csoportot is vállaltam. Büszkeséggel tölt el, hogy tanítványaim közül már Magyar Bajnok, sőt több tánctanár is lett! Míg Rita nem sokkal később világra hozta második gyermekét, én folytattam a tanítást és a német bajnokságon, Doris Preuhs-al magam is tanultam és versenyeztem. Kint lehetőségem volt a legjobb külföldi tanároktól tanulni, többek között olyan edzőktől, akik keze alól világ- és európabajnokok kerültek ki. 2003-ban Német Bajnokok lettünk, majd az Eupópa Bajnokságon kilencedik helyezést értük el. A gmundeni Világkupán már a döntőbe kerültünk, ahol ötödik helyen végeztünk. 2004-ben Boogie-woogie pontozóbírói és versenyfelügylői vizsgát tettem, és a Testnevelési Egyetemen a táncoktatói szakot is elvégeztem. Az évek során a nagyon vidám Jack and Jill versenykategóriát is kipróbáltam, hétszer álltam a dobogó legfelső fokán. 2005-2007-ig Hidasi Gabival folytattam a versenyzést. Két ízben nyertük meg a Köztársaság Kupasorozatot és Magyar Bajnokok is lettünk. A müncheni Világkupán döntőbe is sikerült jutnunk, a hetedik helyet szereztük meg. Jelenleg a munka és a tanítás mellett nem a versenyzés, hanem inkább a további fejlődés, egyéb táncok és stílusok tanulása tölti ki az időm. Tizennyolc éves koromig főleg a sport határozta meg az életem, 8 évet versenyszerűen atlétizáltam. Hétpróbában próbáltam bizonygatni, hogy milyen kitartó is vagyok.

A tánccal először 1990-ben találkoztam. Mivel szerettem a Rock'n'Roll zenét, szerettem volna megtanulni mozogni rá. Az alaptanfolyamok után rögtön versenyeken találtam magam. Első táncpartneremmel, Szentkuti Zolival 4 éven át táncoltunk, versenyeztünk együtt, sőt 92’-ben a tanításba is belekóstóltunk. Akkoriban a Kertészeti Egyetemre jártam és ott szerveztünk tanfolyamokat az egyetemistáknak. Később, 94’-ben Komlóssy Péter klubjából kivált lelkes táncos csapat felkért, hogy legyek az edzőjük. Nagy kihívásnak éreztem, de belevágtam. Közben 95’-ben megszületett Nóri lányom. 1996-ban a továbbra is lelkes kis csapattal megalapítottuk az első magyar Boogie-Woogie formációs csapatot, Százlá'boogie-Woogie néven. 1997-ben az Európa Bajnokságon 5. helyezést értünk el, úgy, hogy ott kint láttunk először boogie formációs táncot! 1996-ban megalakult az Oktogon Tánc Centrum, ahova Hergenrőder Jácinttal együtt meghívtak tanítani. És ha már így egymás mellé sodort az élet, ellenfelekből táncpartnerekké váltunk. 1998-ig párhuzamosan tanítottam a két helyen, majd ’98-ban elbúcsúztam a formációtól és az Oktogon mellett döntöttem, ahol azóta is tanítok. Jácinttal 4 évig versenyeztünk együtt, 1997-ben "Magic" Nemzetközi Boogie Kupán 3. helyezést értünk el, 1998-ban pedig Magyar Bajnokok lettünk. Közben elvégeztem a Modern Táncpedagógus Képző Iskolát. 2000-ben Jácint leszerződött a Győri Nemzeti Színházhoz, így 2 évig pár nélkül tanítottam. 2002-ben Balásy Ádám megkért, hogy legyek a táncpartnere én pedig elhívtam őt tanítani. Egy évig versenyeztünk együtt, ezen rövid idő alatt Magyar Bajnokok lettünk. Aztán a versenyzést abbahagytam, mert megszületett Zsombi fiam. A tanítást viszont azóta is nagy lelkesedéssel folytatom, sőt az elmúlt időszakban egy számunkra új tánccal, a West Coast Swing-el is elkezdtünk foglalkozni. Ezt 2008 januárjától tanfolyam keretében is igyekszünk sok emberrel megszerettetni. Mivel a családom mellett atánc az életem, nem múlhat el szombat este, hogy jól ki ne táncoljam magam!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.