Abiocore

Vissza

A zenekar története még 2003 őszén kezdődött. -X-S-, Jabba és Chicken úgy gondolták, hogy csinálnak egy új zenekart. A próbákra meghívták Lacit is, mert két gitárral képzelték el azt a zenét, amit játszani szerettek volna. Ekkor még nem volt basszusgitáros, és úgy érezték, hogy még egy üvöltöző ember is kellene a hangzás dúsítása végett. Ekkor szóltak Péternek (nekem), hogy próbálkozzunk meg a közös zenéléssel. Én igent mondtam, és 2004 februárjától a vagyok tagja az együttesnek. Utánam érkezett Imi, aki az üres bőgős posztot töltötte be. Így végre kialakult a komplett felállás: Chicken-dob (ex-Neuroquila), Imi-basszus (ex-Exciting Speed), -X-S-gitár (ex-Exciting Speed, ex-Neuroquila), Laci-gitár (ex-Exciting Speed), Jabba (ex-Neuroquila, Gixer) és Peti (ex-Inferno, ex-Encore, Snowmachine Project)-üvöltés. Rövid közös munka után azonban Laci bejelentette, hogy nem tudja tovább vállalni a zenekari tagságot. Elég nehéz helyzetbe kerültünk, mert Újfalu nem éppen nagy város, így egy új gitárost találni igencsak komoly nehézségekbe ütközött...egészen 2004 decemberéig, amikor is az addigi sikertelen próbálkozások után végre sikerült megtalálni Pistit (ex-Painkiller). Ez a formáció másfél évig működött, majd 2006 nyarán Chicken kilépett a zenekarból. Az üresen maradt dobos posztot 2006 decemberig Csacsa (ex-Inferno, Gikszer, Freefall) vállalta el ideiglenesen, majd a helyére 2007 márciusától Krisztián (ex-Flippers) érkezett. A következő változás 2006 decemberében történt, Jabba kilépett a zenekarból. Helyére Bloodnar (Arsencura) került. A legutóbbii tagcsere 2007 áprilisában történt, mikoris Imi adta át a bőgős posztot Jóninak. A teljesség kedvéért még megemlítendő Gyula (ex-Painkiller, ex-Freefall) is, aki eggy pár koncerten kisegített minket, amíg Zsolti nem ért rá. Így a jelenlegi felállás a következő: Peti-ének, Bloodnar-ének, Zsolti-gitár, Pisti-gitár, Jóni-basszusgitár Krisztián-dobok A zene, amit játszunk alapjában véve HC és Metal keveréke, jobbára a középtempós döngölős fajta, persze nem mindegyik szám ilyen. Sok ember megfordult már ebben a zenekarban, és mindenki tett hozzá egy kicsit a saját zenei világából. Azt hiszem, hogy élőben üt ez a műfaj igazán...hangerőn, üvöltve, izzadva áll össze igazi alkotássá. De azért 2005-ben elkészült egy három számos demo, mely letölthetõ a honlapunkról. 2006-ban felvettünk egy 10 számos anyagot házi stúdióban, de ez nem került publikálásra. Viszont 2007 februárban ismét rögzítettünk egy 5 számos demót, ami az Élet-Tüskék nevet kapta.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.