Birta Miki

Vissza

Weboldal: www.mikibirta.com/

Birta Miki vagyok jazz-gitár előadóművész, tanár. Sokat szerzek zenét mindenféle műfajban (bár a szakma jazzistaként ismer sajnos :D), és nagyon szeretek hangszerelni is. A Kodolányi Főiskola Jazztanszakán oktatok gitárt, jazz-elméletet, hallásfejlesztést. 1970. március 16-án születtem Budapesten. 10 éves koromban kaptam az első gitáromat édesanyámtól. Első tanárom, akinek köszönhetem, hogy beoltott zenével Gríneusz Péter volt. A jazz alapjait Folk Ivántól tanultam a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolájában 1987-től, majd a Bartók SzKI utolsó előkészítőseként 1993-ban felvettek a Zeneművészeti Főiskola Jazztanszakának második évfolyamára, ahol Babos Gyula volt a tanárom és 3 év alatt 1996-ban lediplomáztam. 1993-tól kezdtem tanítani a Pomázi zeneiskolában egészen 1996-ig. Ezután a Postásban (ahol magam is tanultam) tanítottam egészen 1999-ig. Horányi Sándorral cseréltünk helyet.))) 1996-ban egy nyarat töltöttünk Floridában, ahol taníthattam, és helyi klubokban játszattam egyedül és helyi zenészekkel. 1998-ban jelent meg első önálló lemezem, a Next Generation Szendőfi Péter-dob és Mits Gergő-basszusgitáros barátaimmal. 1999-ben vettük fel az első magyar evangelizációs funky lemezemet "Creed" címmel angol nyelven. A felvételek magyarországi munkálatai befejeződtek, de sajnos itt meg is állt a dolog. A project NY-i megrendelésre készült, de fiókban áll, jobb sorsra várva. Gyakorlatilag a szólóének hiányzik róla és a keverés, bár az mp3 felvételeken egy úgynevezett "mankósávon" ez hallható. A felvétel nem kevert, teljesen nyers. Támogatókra lenne szükség a befejezéséhez. Részletek: Szeretnék köszönetet mondani azoknak a kollégáknak, akik időt, fáradtságot, nem kímélve éjszakáról-éjszakára dolgoztak a stúdióban önzetlenül: Pocsai Kriszti, Pánczél Lajos, Szendőfi Péter, Mits Gergő, Fekete Kovács Kornél, Skeki, Zsömi. Még ugyanebben az évben családommal NY-ba költöztünk, ahol egy évet töltöttünk. Klubokban játszottam helyi zenekarokban, és Jamsessionokra, bár semmi komoly munkát nem sikerült találni, és a fent említett lemezt sem tudtam megjelentetni. 2001-től a Székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskolában tanítottam egészen 2007-ig. 2004-ben jelent meg második lemezem Kleinheincz Gábor kiadójának gondozásában a Hey Kids! ahol a trió Szabó Dániellel quartetre bővült. 2004 sok mást is adott. Angliában a Fender által az európai unióban megrendezett 50 éves a Fender Stratocaster gitárversenyen sok ezer jelentkező közül bekerültem a legjobb 6-ba, Kelet-európából egyedül. Majd meghívást kaptam Lengyelországba a Walkaway Band-be… Aztán Lettországban, egy nemzetközi jazztáborban taníthattam Saulkrastiban 11 tanárral, 120 növendéknek 9 különböző országból. Innentől kezdve különböző felállásokkal de egy évben 3-4 alkalommal is kiutaztam a Walkaway Banddel játszani, turnézni. 2005-ben Eric Marienthal-al csináltunk egy 11 állomásos turnét ami felejthetetlen élmény volt. Itt Szabó Dániel zongorista barátom és kollégám is velünk tartott. Ugyanebben az évben Szendőfi Péter projectjében játszottam 2 szerzeményt, egyik kedvenc basszusgitárosommal Gary Willisszel. 2006-ban a Kaszás Péter zenekarában a Nalandában együtt játszhattam a fantasztikus Mike Mainierivel. Még 2004-ben alakulr K. Zawadzkival és Steve Logannel az R'n'B Bop Trio. Sok szép koncertünk volt az elmúlt években, de sajnos 2007 januárjában Steve örökre itthagyott minket. Eztuán 2007 nyarán a trio Jeff Andrews-al adott egy rövid turnét itthon és Lengyelországban. Jeff minden kedvenc zenekaromban játszott, amit 1986-7 óta hallgatok. Michael Brecker Band, Mike Stern Band, Bob Berg Band, Steps Ahead, és még egy csomó. Életre szól élmény volt vele triózni. Külföldön felléptem New Yorkban , Floridában, Németországban , Lengyelországban , Angliában , Lettországban , Szlovákiában , Romániában , Olaszországban , Ausztriában, Ukrajnában.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. november 15.